A művészi látásmód
Avagy mit is jelent művésznek lenni?
A fotós észreveszi a tökéletes pillanatot, amit megörökít. A festő észreveszi a tisztást, ahová foltokban szűrődik be a nap. Nem az zajlik le a fejében, hogy: átszűrődik a fák lombjain, azért ilyen. Hanem az, hogy: olyan az egész tisztás, mintha a formák, sziluettek elmosódtak volna teljesen.
„Tulajdonképpen csak színek kavalkádját látom, mi lenne vajon, ha megpróbálnám ezt úgy lefesteni, hogy csak egymás mellé festem a színeket, amiket látok, és nem is figyelném a formákat, vajon a néző akkor úgy tudná észlelni ezt a tisztást, mint én? Vajon látná, a formákat, és hogy mit is ábrázol a kép?”
Számomra a művészet egy látásmód, ami elindít egy művészi gondolatmenetet, amit az alkotás követ, vagy a sok kicsi észlelés amiket a művész befogadott az évek során benne átalakulnak és formát öltenek.
„Számomra a művészet
egy látásmód”
Nagyon sokan, nagyon sokféleképpen definiálják azt, hogy mit jelent művésznek lenni. Van aki szerint a tehetség tesz valakit azzá, van aki szerint a képzés, a gyakorlás, mások szerint az, hogy valaki sikeres lesz-e, sokan azt mondják, hogy ha képesek művükkel érzelmet kiváltani a nézőből. Az AI szerint: „A művész olyan személy, aki művészetet alkot, legyen az festészet, szobrászat, zene, irodalom, tánc, színház vagy más kreatív terület. A művész kifejezés tág értelemben utalhat arra, aki hivatásszerűen vagy hobbiból művészettel foglalkozik, és akinek alkotásai szépségükkel vagy érzelmi erejükkel hatnak másokra. A művészetben nincs egységes szabályrendszer, és minden művész a saját egyedi látásmódját, stílusát fejezi ki. Ezért a művész fogalma nemcsak a kész alkotásban, hanem a mögötte rejlő kreatív folyamatban is megnyilvánul.”
minden művész a saját egyedi
látásmódját, stílusát fejezi ki
Talán ez a megfogalmazás már egész közel áll a valósághoz, de kicsit fejtsük ezt ki, ássunk még mélyebbre. Nézzük meg az én életemet. Gyerekként nagyon hamar megmutatkozott a rajztehetségem, óvodás korban már ki voltak téve a rajzaim a falra. Általános iskola első osztályában rajzversenyt nyertem. Otthon megtaláltam anyám hímzőfonalait, egy külföldi magazinban találtam egy hímzésnek a kb. 3x3cm-es fotóját, kockás papírra felnagyítottam és meghímeztem. Aztán megtaláltam a gyöngyeit, kitaláltam fűzési technikákat, karkötőket fűztem és általános iskola alsóban mindenki olyat akart, úgyhogy én már árultam. Megtaláltam anyukám makramés könyvét, könyvből megtanultam. Általánosságban minden kézügyességet igénylő, aprólékos kézimunka érdekelt. De például olyat is csináltam, hogy az iskolaudvaron télen gyűjtöttem a különféle formájú jégképződményeket, kiállítást csináltam belőlük. Gyűjtöttem a köveket, és kalapáccsal törtem őket, mert lenyűgözött a kavicsok belseje. Fényképeztem, festettem, verseket írtam.
Általánosságban minden kézügyességet igénylő,
aprólékos kézimunka érdekelt
Tehát a művésznek szerintem már gyerekkorában is van valamiféle affinitása a művészetekhez, ami tehetséggel párosul. Magyarul van egyfajta művészi látásmódja és gondolkodásmódja. Aztán jobb esetben ilyenkor következik a művészeti képzés, és ha mindezt szorgalom, kitartás, és a környezet- család, barátok, tanárok – támogatása kíséri, akkor még meg is lehet élni belőle.
Ezért mondom én mindig azt, hogy elsősorban művésznek tartom magam. Impulzusalkotó vagyok, tehát ha jön az ihlet, azt táskákba öntöm. Számomra a táskák olyanok, mint a festményeim. Tulajdonképpen arra törekszem, hogy hordozható műalkotásokat hozhassak létre.
Számomra a táskák olyanok,
mint a műalkotásaim