A divat
Mi is a divat tulajdonképpen? Miért, és hogyan változik? Mit jelent divatosnak lenni?
Egy korszak öltözködési divatja az a karakteres stílust, ami különbözik az előző korszak stílusától. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezt a stílust hordták a legtöbben abban a korban. Azokat tekintjük divatos ruháknak, amiket az emberek a legjobban csodálnak, amelyek megtestesítik az akkori ideált.
A divatpiacnak nem egyszerűen csak az a célja, hogy kényelmes és megfelelő ruhákat gyártson, a célja egy új stílus megteremtése. A tervezők nem állítják, hogy az új stílus szükségszerűen jobb is – tartósabb vagy akár melegebb lenne -, egyszerűen csak más. Úgy tűnik, a divat csak azért változik, hogy változzon, az újdonság illúzióját nyújtsa. A tervezők és a divatcégek minden évben új és új kollekciókat mutatnak be abban a reményben, hogy új stílusuk majd divatos lesz. De valójában csak néhány lesz sikeres, sőt néhány divatossá vált stílus nem is a divatpiacról származik.
Ahhoz, hogy egy bizonyos stílus divatossá váljon, néhány embernek hordania kell, de nem elég, hogy az emberek hordják, a legutolsó divatnak kell tekinteniük.
„Ahhoz, hogy egy bizonyos stílus divatossá váljon, nem elég,
hogy az emberek hordják, a legutolsó divatnak kell tekinteniük”
Miért változik a divat?
Egy általános nézet szerint a divatot mesterségesen teremtik és tartják fenn annak érdekében, hogy a divat üzletéből minél több pénzt lehessen kinyerni. Hogy a tervezők, gyártók azért állnak elő újabb és újabb divatstílusokkal, hogy stimulálják a piacot, és növeljék a részesedést. Sokszor azt állítják, hogy a tervezők összedolgoznak annak érdekében, hogy mindig egy radikálisan új stílust vezessenek be a piacra, amiből következik az emberek ruhatárának drasztikus cseréje. Vajon igaz-e mindez?
Sok példát lehet felhozni arra, amikor a ruhakészítők megpróbálják manipulálni a tömeg ízlését azzal, hogy megfizetnek híres személyeket, hogy bizonyos eseményeken az ő ruháikban jelenjenek meg. Mindezt azzal a szándékkal teszik, hogy megmutassák: a társadalom magasrendű tagjai elfogadják és divatosnak tekintik az ő ruháikat. Állítólag Dior is ezt a technikát alkalmazta, hogy elindítsa a New Look kollekciót az Egyesült Államokban.
Ez a magyarázat a divat változására elég vonzónak tűnhet. Sokszor úgy is érezhetjük, hogy egyszerűen megakadályoznak abban, hogy megvegyük, amit szeretnénk. Milyen gyakran fordult elő velünk, hogy hiába kerestünk valamilyen ruhadarabot és végül be kellett érnünk azzal, amit a piacon árusítottak?
„Előfordul, hogy hiába keresünk valamilyen ruhadarabot,
végül be kell érnünk azzal, amit a piacon árusítanak”
Ennek ellenére ez az elmélet nem eredményezné a divatipar mai összetételét. Először is, a tervezők és gyártók folyamatos versenyben állnak egymással: nem egyszerre teremtik meg az “új kinézetet”. Mindig az elsők akarnak lenni. A divat változása ugyanúgy tönkretehet ruhagyárakat és tervezőket, ahogy hasznot hozhat nekik. Másodszor, nem minden új stílust fogadnak el az emberek. A közönségnek készen kell állnia a váltásra, a tervezőknek pedig fel kell ismerni az elvárásokat, fel kell ismerni az ízlés irányváltásait.
„A közönségnek készen kell állnia a váltásra”
Egy másik nézet szerint a divat azért változik, mert szomjazunk az újra, mert megunjuk a régit, vagy mert egy idő után egyszerűen elegünk lesz a régi ruháinkból, különbözni szeretnénk a megszokottól, mások szeretnénk lenni, mint a többiek.
„A divat azért változna, mert különbözni szeretnénk a megszokottól,
mások szeretnénk lenni, mint a többiek?”
Georg Simmel státusz-teóriája szerint a stílusváltás mindig először a felsőbb társadalmi rétegeknél jelenik meg. Amint az alsóbb osztályok elkezdik másolni az öltözetüket átlépve ezzel a demarkációs vonalat a társadalmi osztályok között, a felsőbb osztály elveti azt újabb és újabb formák után kutatva, mellyel kifejezheti különbözőségét és felsőbbrendűségét az alsóbb rétegekkel szemben. Simmel szerint tehát míg a középosztály a folyamatos beilleszkedésre, hasonlóságra vágyik az elittel, addig a felsőbb társadalmi csoportok a középosztálytól való különbözőségre törekednek, hogy megtarthassák kiemelkedő pozíciójukat; a folyamat pedig mindig ismétli önmagát.
Simmel teóriája a divat terjedésével kapcsolatban talán megmagyarázza az előző századok helyzetét. De mi a helyzet manapság? Vajon tényleg mindig a gazdagok és társadalmi presztízzsel rendelkezők az elsők, akik magukévá teszik az új divatot? Manapság az emberek bármely társadalmi rétegből kerüljenek is ki, hordhatják ugyanazokat a ruhákat egyazon időben. Már nem az elit az, aki eldönti egy divat létjogosultságát. A trendeket a tervezők és kivitelezők teremtik figyelmen kívül hagyva azt, hogy a régi divat vajon végigjárta-e az útját a társadalmi hierarchián keresztül. Sokszor az is előfordul, hogy az új stílust először az alsóbb osztályok veszik fel.
Bár ez a hierarchia fennmaradt a divatiparon belül. Az ötletek itt a híres tervezőktől szivárognak a kevésbé ismertek felé, akik megpróbálnak elcsenni egy-egy ötletet a nagyoktól. Ennek ellenére ugyanúgy lophat ötleteket egy magas presztízsű tervező a hétköznapi emberektől.
A tömegkommunikáció következtében bárki értesülhet a divatújdonságokról társadalmi csoporttól függetlenül, ráadásul egyidőben. Bár az is igaz, hogy a legfrissebb divatot nem lehet egyből megtalálni az üzletekben, egy bizonyos időnek el kell telnie, amíg a kifutóról az utcai boltokba kerül, némelyek pedig egyáltalán nem jutnak el a kisebb boltokig.
„A legfrissebb divatot nem lehet
egyből megtalálni az üzletekben”
Mit jelent divatosnak lenni?
Divatosnak lenni nem feltétlenül jelenti azt, hogy sikkes vagy stílusos vagy, de még azt sem, hogy jó ízlésed van, vagy hogy van érzéked az öltözködéshez. Anélkül is öltözhetsz divatosan, hogy jól néznél ki. Divatosnak lenni egyszerűen csak annyit jelent, hogy a legújabb stílusba öltözöl. Ez pedig azt jelenti, hogy tisztában vagy a legújabb trendekkel, hogy jól értesült vagy, hogy aktívan résztveszel a társadalmi életben, hogy mindig a központban maradsz.
Divatosnak lenni a nekünk nők számára annyit jelent, mint merésznek és nyitottnak lenni az újra, elég bátornak lenni ahhoz, hogy a legrendhagyóbb ruhát is felvegyük.
„Ha divatos akarsz lenni, akkor
elég bátornak kell lenned ahhoz,
hogy a legrendhagyóbb ruhát is felvedd”
A divat segítségével különbözőnek érezhetjük magunkat a többségtől. Segít az egyénnek kitűnni a tömegből, valahogyan egyénibbnek, kreatívabbnak, bátrabbnak, modernebbnek tűnni. De természetesen divatosnak lenni beilleszkedést is jelent. Azt is jelenti, hogy valamit megosztunk az emberek bizonyos csoportjával. Az egyén nem lehet divatos csupán önmaga.
„A divat egyszerre segít
kitűnni és beilleszkedni”
A divat azt is befolyásolja, hogy mi tetszik nekünk. Sok ember azt gondolja, hogy személyes választás alapján dönti el, hogy tetszik-e neki valami, de nehéz a személyes ízlést a divat befolyásától leválasztani. Ízlésünk a divattal együtt változik, és semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint ha megnézünk egy fotót régi önmagunkról. Csodálkozunk rajta, hogy valaha is tetszett nekünk az a kabát vagy ruha, sőt hogy egyáltalán valaha is fel mertünk ilyet venni. Ugyanúgy, ha megjelenik egy új divat, lehet hogy elsőre azt mondjuk, soha nem vennénk fel, pár hónap múlva viszont nemhogy felvesszük, de még tetszik is nekünk.
„Ízlésünk a divattal együtt változik”
1985-ben az Amerikai Egyesült Államokban indult az úgynevezett „slow fashion” (lassú divat) mozgalom, amely a folyamatos vásárlásra ösztönző fast fashion ellentéte. Követői minőségi anyagokból készült, lehetőleg egyedi termékeket vásárolnak. A lassú divat szemléletű cégek időtálló, környezettudatos termékeket terveznek. A Mayamood is ennek a mozgalomnak a híve.
Ahogy a bemutatkozó oldalamban is leírtam, odafigyelek a minőségre, hiszen ellenzem a fogyasztói társadalmat. Ruháim és táskáim hosszú időre készülnek, és nem egy-egy aktuális trendet követnek, inkább impulzusok, érzelmi állapotok kifejeződései, melyek elősegítik az önkifejezést, a személyiség és az önbizalom megerősödését, kényelmesek, és nőiesek, kreatívak és sok-sok pozitív energiát közvetítenek. Termékeim „no waste” technikával készülnek, nálam tényleg nincsen hulladék. Tisztelem és szeretem az anyagot, és szeretném, ha ez a szenvedélyem másokra is átragadna a ruháim által.
Utalások: Simmel, G. (1973) „Fashion”. In : Fashion Marketing. Allen and Unwin. 175-6.