maya

Utoljára 6 évvel ezelőtt fotóztuk a táskáimat, azóta sok-sok új táska készült, és rengeteg minden történt a világban is. Az AI hihehetetlen nagy térnyerése azóta gyökeresen megváltoztatta a divatfotózást és a designerek életét. Elég egy táskát, ruhát, ékszert lefotózni, az AI modellre helyezi szépen, profi, tökéletes képet alkot. Lassan mindenhol AI képeket látunk, ugyanaz a mosoly és arc, tökéletes szépség, minden hibátlan. És üres.

Mondanom sem kell, én is készítettem ilyen képeket a táskáimmal. Outfit tippeket adtam a táskáimhoz, és látszott, milyen is felvéve. De rossz érzésem volt. Én azt gondolom, hogy az AI kikerülhetetlen, fontos, és nagyon sokat segít a munkánkban. De tudni kell helyesen használni. Mindig a kiüresedés, eltávolodás ellen küzdöttem. Az emberi kapcsolatokért, a kapcsolódásokért, a mély gondolatokért. Ranéztem ezekre az AI képekre, és azt éreztem, hogy nem adják vissza azt, amit én szeretnék a táskáimmal közölni. Azt, hogy hozzánk tesznek, hogy a részünkké válnak, hogy velük üzenhetünk magunkról. Azt hiszem, hogy az utolsó lökést az adta, mikor leesett a hó. Akkor már tudtam, hogy a fás, műszőrme táskáimat a havas tájban szeretném fotóztatni. Mindenképp profi fotóst kellett keresnem a téma nehézsége miatt, így felkértem Mihalik Niki fotóst, akivel legutóbb dolgoztunk együtt.

Modellnek olyasvalakit kerestem, akinek sajátos megjelenése, különleges személyisége van, és hitelesen tudja reprezentálni a táskáimat. Olyan képeket szerettem volna, amiken átjön a modell személyisége, és a táskák egyedisége. Amikor Eliza azt mondta, hogy nagyon tetszenek neki a táskáim, és szívesen segíte, akkor már tudtam, hogy őt fogom modellemnek választani. Az pedig, hogy Csenge személyében egy szuper sminkest is találtunk, az már csak hab a tortán!

Remélem, a végleges képek visszaadják azt a hangulatot, és mélységet, amit szerettünk volna velük tükrözni. A lefotózott táskákat ide kattintva tudod megvásárolni.

A fotós észreveszi a tökéletes pillanatot, amit megörökít. A festő észreveszi a tisztást, ahová foltokban szűrődik be a nap. Nem az zajlik le a fejében, hogy: átszűrődik a fák lombjain, azért ilyen. Hanem az, hogy: olyan az egész tisztás, mintha a formák, sziluettek elmosódtak volna teljesen.
„Tulajdonképpen csak színek kavalkádját látom, mi lenne vajon, ha megpróbálnám ezt úgy lefesteni, hogy csak egymás mellé festem a színeket, amiket látok, és nem is figyelném a formákat, vajon a néző akkor úgy tudná észlelni ezt a tisztást, mint én? Vajon látná, a formákat, és hogy mit is ábrázol a kép?”

Számomra a művészet egy látásmód, ami elindít egy művészi gondolatmenetet, amit az alkotás követ, vagy a sok kicsi észlelés amiket a művész befogadott az évek során benne átalakulnak és formát öltenek.

„Számomra a művészet
egy látásmód”

Nagyon sokan, nagyon sokféleképpen definiálják azt, hogy mit jelent művésznek lenni. Van aki szerint a tehetség tesz valakit azzá, van aki szerint a képzés, a gyakorlás, mások szerint az, hogy valaki sikeres lesz-e, sokan azt mondják, hogy ha képesek művükkel érzelmet kiváltani a nézőből. Az AI szerint: „A művész olyan személy, aki művészetet alkot, legyen az festészet, szobrászat, zene, irodalom, tánc, színház vagy más kreatív terület. A művész kifejezés tág értelemben utalhat arra, aki hivatásszerűen vagy hobbiból művészettel foglalkozik, és akinek alkotásai szépségükkel vagy érzelmi erejükkel hatnak másokra. A művészetben nincs egységes szabályrendszer, és minden művész a saját egyedi látásmódját, stílusát fejezi ki. Ezért a művész fogalma nemcsak a kész alkotásban, hanem a mögötte rejlő kreatív folyamatban is megnyilvánul.”

minden művész a saját egyedi
látásmódját, stílusát fejezi ki

Talán ez a megfogalmazás már egész közel áll a valósághoz, de kicsit fejtsük ezt ki, ássunk még mélyebbre. Nézzük meg az én életemet. Gyerekként nagyon hamar megmutatkozott a rajztehetségem, óvodás korban már ki voltak téve a rajzaim a falra. Általános iskola első osztályában rajzversenyt nyertem. Otthon megtaláltam anyám hímzőfonalait, egy külföldi magazinban találtam egy hímzésnek a kb. 3x3cm-es fotóját, kockás papírra felnagyítottam és meghímeztem. Aztán megtaláltam a gyöngyeit, kitaláltam fűzési technikákat, karkötőket fűztem és általános iskola alsóban mindenki olyat akart, úgyhogy én már árultam. Megtaláltam anyukám makramés könyvét, könyvből megtanultam. Általánosságban minden kézügyességet igénylő, aprólékos kézimunka érdekelt. De például olyat is csináltam, hogy az iskolaudvaron télen gyűjtöttem a különféle formájú jégképződményeket, kiállítást csináltam belőlük. Gyűjtöttem a köveket, és kalapáccsal törtem őket, mert lenyűgözött a kavicsok belseje. Fényképeztem, festettem, verseket írtam.

Általánosságban minden kézügyességet igénylő,
aprólékos kézimunka érdekelt

Tehát a művésznek szerintem már gyerekkorában is van valamiféle affinitása a művészetekhez, ami tehetséggel párosul. Magyarul van egyfajta művészi látásmódja és gondolkodásmódja. Aztán jobb esetben ilyenkor következik a művészeti képzés, és ha mindezt szorgalom, kitartás, és a környezet- család, barátok, tanárok – támogatása kíséri, akkor még meg is lehet élni belőle.

Ezért mondom én mindig azt, hogy elsősorban művésznek tartom magam. Impulzusalkotó vagyok, tehát ha jön az ihlet, azt táskákba öntöm. Számomra a táskák olyanok, mint a festményeim. Tulajdonképpen arra törekszem, hogy hordozható műalkotásokat hozhassak létre.

Számomra a táskák olyanok,
mint a műalkotásaim